Több mint egymilliárd forint jut a tanyafejlesztésre

→   2018. dec. 7


Meghirdette az Agrárminisztérium a jövő évi Tanyafejlesztési programot, a rendelkezésre álló 1,23 milliárd forint három célterület között oszlik meg.

Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett programban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására, 637 millió forintot különítettek el a tanyák, és a tanyás térség megőrzésére, fejlesztésére, valamint a tanyagazdaságok indítására és fejlesztésére. Emellett 300 millió forintot biztosítanak a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre – mondta Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár egy keddi sajtótájékoztatón.

A felhívások decemberben jelennek meg a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, illetve a www.kormany.hu portálon, 

a kérelmeket 2019. január második felétől lehet majd benyújtani, a projekteket pedig 2019. december 31-ig kell megvalósítani. 

Kis Miklós kiemelte, hogy az egyéni tanyagazdaságokra vonatkozó támogatási lehetőségekre évről-évre egyre nagyobb pályázói igény mutatkozik, ezért a számukra biztosított források nagyobb hangsúlyt kapnak. Azon ügyfelek, akik a korábbi években nyertek támogatást, viszont pályázatuk megvalósítása még folyamatban van, a projektben vállalt fejlesztéseket legkésőbb 2019. május 31-ig tudják kivitelezni. 

Az eddigi, hétéves működés során összesen közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt nemzeti támogatást jelent – mondta az államtitkára. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós forrásból megvalósuló Vidékfejlesztési Programban (VP) április 4-ig lehet folyamatosan benyújtani a tanyák villany-, víz- és szennyvízberuházásainak támogatására a kérelmeket. Eddig 1,3 milliárd forintról született döntés, a rendelkezésre álló keret 8,23 milliárd forint. 

Az államtitkár emlékeztetett, hogy idén másodjára hirdette meg az Év tanyája díjat az agrártárca, az elismeréseket december 10-én adják át.

160729-0002

Az AGRO-ASSISTANCE Kft. várja elsősorban a Csongrád-Bács-Békés megyei leendő fiatal gazdák  pályázati célú megkeresését.

Előzetes egyeztetés :

E-mail:agrarpalyazat@gmail.com

https://www.agrarpalyazat.eu

Telefon: +36 30/ 2-844-063

                                                                                          

         

Privóczki Zoltán István ügyv.

                                                                                                                          okl. agrármérnök –  mérnök-tanár

EU pályázati agrárszakértő

c. főiskolai docens

unnamed

     

Pin It on Pinterest

Megosztás