Már 0,5 ha erdő telepítésre is lehet pályázni

→   2019. dec. 11


80-130 %-kal emelkedett az erdőtelepítési EU-támogatások összege, már 0,5 ha erdő telepítésre is lehet pályázni

A pályázat keretösszeg a jelentős támogatásnöveléssel (80-130%) továbbra is 50,32 milliárd forint maradt, amely továbbra is két célterület között úgy oszlik meg, hogy az A célterületre 45,32 milliárd, a B célterületre pedig 5 milliárd forintos keretet biztosít.

Az eddig érvényben lévő támogatási táblázat sokkal egyszerűbb volt és például nem bontották külön az erdőtelepítésen belül az első kivitel költségét és az 1. év ápolási költségét.

Utóbbi már új támogatási elem, illetve a 2. évtől kezdődően az ápolási költségeknél van az igazán nagy emelkedés a támogatásokban.

 

A főbb változások:

  • az erdőgazdálkodási ágazatot 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül, ezek közül 4  jelenleg is nyitott
  • az erdőtelepítési uniós pályázatnál az erdőtelepítések jövedelempótló támogatásának összegét az eddigi hektáronkénti 174 euróról 432 euróra emelkedett.
  • a piaci viszonyokhoz igazodva minden állomány esetében bővülnek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai is.
  • a környezeti változásokhoz igazodva a lágylombos, az akác és a nemesnyár fafajoknál 1-1 évvel nőtt a támogatott ápolási időszak hossza.
  • a telepítési költségek támogatását is átlagosan közel 20 százalékkal megemelkedett, így összességében a tölgyes vagy bükkös erdő telepítésének támogatása hektáronként az eddigi 2,6 millió forintról közel 5 millió forintra nőtt.
  • egy hektár akácos vagy nemesnyáras támogatása hektáronként 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedett.
  • hektáronként 2800 euróval támogatják ritka elegyfafajok ültetését az új erdőterületekre, hogy minél változatosabb és ellenállóbb erdők szülessenek.
  • Pályázati felhívás (.pdf)

160729-0002

Az AGRO-ASSISTANCE Kft. várja elsősorban a Csongrád-Bács-Békés megyei leendő fiatal gazdák  pályázati célú megkeresését.

Előzetes egyeztetés :

E-mail:agrarpalyazat@gmail.com

https://www.agrarpalyazat.eu

Telefon: +36 30/ 2-844-063

                                                                                          

         

Privóczki Zoltán István ügyv.

                                                                                                                          okl. agrármérnök –  mérnök-tanár

EU pályázati agrárszakértő

c. főiskolai docens

unnamed

 

 

Pin It on Pinterest

Megosztás